A PAVLICS DINASZTIA

A családban 1923-ban született az első épületgépész (Károly) Balozsameggyesen, egy kis Vas megyei faluban, kilencgyermekes pedagógus család legidősebb tagjaként. A kilenc gyermekből később három lett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának hallgatója, és találta meg életcélját, boldogulását a gépészmérnöki hivatásban.
Károly életében a háború vége és a béke kezdete sok vargabetűt eredményezett. Budapesten a Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, amelyet rövid állatorvosi tanulmányok követtek. Ezt a háború, majd az azt követő fogság Franciaországban, kettétörte. Hazajövetele után a tanulmányait nem folytathatta. Ebben az időben az akkori viszonyoktól függően kezdetben műszaki rajzolóként már a gépészet közelébe került az akkori ÉPGÉP-nél. Ezt követte a kelmefestő- és vegytisztító szakma gyakorlása, majd 1958-tól újra a műszaki rajzolás következett, ekkor már az Újlaki Téglagyár műszaki osztályán.
Itt. ill. 1963-tól jogutódjánál, a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalatnál 1975-ig a műszaki beosztások szinte mindegyikében megfordult, az utolsó években műszaki osztályvezetőként irányította a vállalat műszaki életét.
A vállalatnál, de az ország téglaiparában is ekkor jöttek divatba a recirkulációs hőszárítók, amelyek üzemeltetése új kihívásokat jelentett a meglévő műszaki állomány részére. Ez eredményezte, hogy a vállalat támogatásával lehetőséget kapott esti képzésre a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, ahol épületgépészként 1965-ben védte meg diplomáját.
Ekkor már technológiai, klimatizációs feladatokat kellett megoldania a minőségi gyártás érdekében. Minden egyes berendezés más- és más volt, miközben a gyártáshoz felhasznált agyag nagyon kényes és változó minőségű, attól függően, hogy az óbudai domboldal éppen melyik részéről termelték. A hőmérséklet, a légsebesség és főként a páratartalom helyes beállítása feltétele volt annak, hogy jó minőségű termékek kerüljenek ki a szárítókból, ill. végsősoron a gyárból.
A vállalat támogatását úgy hálálta meg, hogy nyugdíjazásáig (1983) a téglaiparban dolgozott. Az utolsó nyolc aktív évében Pápára került, ahol a Nyugat-Dunántúlon indult téglaipari fejlesztéseket irányította.
Nyugdíjba vonulása után az 1980-as évek közepéig családi házak gépészeti terveit készítette, elszakadva a technológiai feladatoktól, ekkor már az épületgépészet valóban hagyományos részeivel foglalkozva. Ezt a munkát hetvenhét éves korában fejezte be, amikor a látása már olyan mértékben romlott, hogy az a rá jellemző precíz munkavégzést nem tette lehetővé.

A dinasztia következő tagja (Károly, 1950 -) nemcsak nevében, de szakmájában is követte édesapját. A családi hagyományok szerint az érettségi után nem következhetett más, csak a BME Gépészmérnöki Kara. Élénkek voltak édesapja diplomatervének emlékei: a SORTEX vállalat szövőtermeiben a klímaberendezés különböző beállításainak hatásait vizsgálta a textilszálak szakadási hajlamával összefüggésben. Ennek során számtalan mérésre volt szükség, amelyekben a helyszínen a gyakorlatban is részt vett, még ha csak segéderőként is. A szakágválasztás egyértelműen ezekhez az emlékekhez kötődött. 
Az édesapa és a fiú egyetemi évei viszonylag közel estek egymáshoz. Ez többször emlékezetes élményt jelentett. Az első, Monostori tanár úr matematika vizsgáján történt, majd megismétlődött Macskásy és Destek tanár uraknál. Mindegyikőjük példaként emlegette az előző tanítványt. Az egyetem befejezéséhez közeledve a diplomatervezési gyakorlat során szembesült először azzal, hogy mit jelent egy szakmai közösség tagjának lenni, különösen úgy, hogy oda valaki, jelen esetben az édesapa, finoman be is vezeti a nagyok közé. 
Mint azt a régiek tudják, a textilgyárak tervezési feladatait azokban az években még a KIPTERV látta el. Az édesapa diplomatervében szereplő gyártócsarnokok klímaberendezését pedig a KIPTERV készítette. Ez a kapcsolat tette lehetővé a több hónap gyakorlatot a szakma akkor két kimagasló irodavezetőjének (Fónyad Tibor és Góczán János) közelében.  Ezt követte a tényleges diplomatervezés az ÉVITERV-nél olyan szakemberek között, akik ugyancsak a szakma meghatározói.
A diploma megvédése után (1974) az első munkahelye az OLAJTERV volt. Az itt eltöltött több mint 13 év alatt a tervezői ranglétra minden szintjét betöltötte. Itt szerezte meg a vezető tervezői jogosultságot, Huszár Sándor vezetésével az épületgépészet mellett épületvillamosság szakágban is. Ugyan ez a vállalat nem az akkori ÉM-hoz tartozó tervező vállalat volt, kimagasló épületgépészeti feladatok megoldására nyílt lehetősége.  Ennek két fő csoportja volt. Az egyik a diplomatervhez kapcsolódott: számítóközpontok, telefonközpontok, telemechanikai állomások klimatizálása, míg a másik az olaj- és gázipari telepek hőenergiaellátása.  Ez utóbbi keretében gőzkazánházak létesítése történt az ország egész területén 3–150 t/h teljesítménnyel. Tüzelőanyagként földgáz, olaj és pakura egyaránt szerepelt. Bár ma már hihetetlennek tűnik, de kezdetben, 1975–1980 között több esetben, az akkor a rendszerből kivont és a vasúti sínekről szinte előző nap leemelt 411- és 424-típusú gőzmozdonyok – átalakítással – szolgáltak kazánberendezésként.
Később természetesen a lehetőségek változtak, a kor legkorszerűbb kazánházainak tervezésére is sor került, a magyar ipar akkori zászlóshajóinak berendezéseivel. Óriási előrelépés volt, amikor az OLAJTERV épületgépész osztályáról kerültek ki az országban az első időszakosan felügyelt kazánüzemek tervei.
Az OLAJTERV után – amellyel a kapcsolata sosem szakadt meg – a NOVARAT szövetkezet és jogutódainál 8 év következett. Itt a feladatok alapvetően változtak. A váltás éve 1986, amikor a házgyári lakóépület építést új technológiák váltották fel, és átalakulóban volt a kereskedelem. Igény jelentkezett már a bevásárlóközpontokra. Ekkor tervezte elsők között a Keleti pályaudvar mellett ma is létező pláza-jellegű épület terveit. A NOVARAT szövetkezet teljes körű tevékenységet folytatott. Az ingatlan megszerzése, a tervezés, a megvalósítás és az értékesítés is a profilba tartozott. Tehát a tervek az általános szakmai megítélés mellett azonnal megkapták a költséghatékonysági és a megrendelői elégedettségi minősítésüket is.   
1994-től az INTERMANAGEMENT Kft.-ben folytatódott a tervezői munka. Itt már nagyobb, akár több tízezer m2-es bevásárlóközpontok tervezése volt az elsődleges profil. Emellett nem maradt el a lakásépítés sem. 
A nagy változás 1998–2000 között történt. Feladva az alkalmazotti státuszt saját tervezői kft.-t alapított. A TREFFTERV Kft.-ben egykori évfolyamtársával, többek között az OLAJTERV épületgépészeti tervezési igényeit szolgálják ki, míg a PPR PLAN Kft.-t a dinasztia következő tagjával, fiával, Györggyel működteti.   
Ez utóbbi jogi és személyi háttérrel a nyugdíjba vonulás is csak jelképes volt. Bár az adminisztrációs ügyek már a következő generációra hárulnak, napi 6–8 órát még mindig tervezéssel tölt, igyekezve a legújabb trendeket követni. Ez arra is lehetőséget ad számára, hogy az iroda fiataljainak fejlődését, esetleges botladozásait figyelemmel kísérje, munkájukat tanácsaival segítse.
Az elmúlt 20 év példa arra, hogy egy egyetemi barátság sem sínyli meg a közös pénzügyeket, sőt, a munka még szorosabbra is fűzheti a kapcsolatokat. Ugyanez a helyzet apa és fiú viszonyában is. Ez utóbbihoz „csak” annyi kell, hogy a nagy döntéseket sok-sok beszélgetést követően mindig az hozza, aki a szakmai életében éppen előbbre van. Az inflexiós pontot kell jól megérezni, és akkor a közös építmény – jelen esetben a cég életében törés, a családban sérülés – nem lesz.

A harmadik generáció György, az édesapja egyetemi diplomájával együtt, 1974-ben érkezett a családba. Ma is azt állítja, hogy szülei sosem mondták, legyen gépészmérnök. Úgy érezte azonban, hogy édesapja, valamint nagyapja és annak testvérei példája ezt az utat jelölte ki számára. Pavlics Teréz a Boeing repülők áramlástechnikai kérdéseivel foglalkozott, Pavlics Ferenc pedig a holdjáró főkonstruktőre és a marsjáró tervezésének tanácsadója volt.
Így azután az érettségit követően, a családi hagyományt követve, ő is a BME Gépészmérnöki Karára jelentkezett.
Elmondása szerint, 20 éves kora körül kezébe véve azokat a gyerekkori rajzait, amelyeket édesapja rajztáblája mellett állva rajzolt, látva, hogy azok függőleges csőtervekre emlékeztetnek, döbben rá, hogy „Úristen, én már akkor tudtam, hogy épületgépész leszek?”
Tanulmányai idején sokszor érezte az előnyét az apai háttérből könnyen jövő segítségnek, amikor egy-egy tárgy minimális óraszáma kevésnek bizonyult a megfelelő tudás megszerzéséhez.     
Az egyetem elvégzése után a HUNGARO AUSTRO PLAN (ma már HAP Tervezőiroda) Kft.-nél kezdődött tervezői pályafutása. Ez volt az az időszak, amikor a nagy bevásárlóközpontok gombamódra szaporodva adtak munkát az építőiparnak. Ekkor szinte azonnal megkezdődött apa és fia szoros együttműködése, ami először csak alkalmazotti, munkaidőn kívüli tevékenység volt, majd munkahelyeik együttműködését is jelentette. Ez egybeesett a számítógépes tervezés meghonosodásával, amit a fiatalabb generáció szinte azonnal magáévá tett, és próbált átadni az idősebbnek, miközben a szakmai tudásnak is automatikusan a birtokába jutott.
2003-tól György is már kizárólag a családi vállalkozásban folytatta tevékenységét.  A közös cég működtetése apa és fia között egy idő után egymás helyettesítésének képességét is eredményezte, amelyet a megbízói kör fokozott bizalommal fogadott. Ezzel kapcsolatban sok kedves emléket őriz a családi legendárium. Ezek közül talán az egyik legemlékezetesebb, amikor Györgyöt felkérték egy kazánházi rekonstrukció megtervezésére, amiről kiderült, hogy azt még 30 évvel korábban Károly tervezte.

Az egyre szaporodó tervezői feladatok mellett a Pest Megyei Mérnöki Kamara szakcsoportjának egy cikluson át tartó vezetésével a közösségi életben is aktívan részt vett.

A pályája elejét uraló bevásárlóközpont tervezések lassan elmaradtak. Helyüket először az iroda- és lakásépítések, majd pedig az ipari létesítmények vették át.  Emellett az ország legkedveltebb üdülőterületein több szálloda is tanúskodik szakértelméről.  Alkalmanként ezekben élvezi a család a megteremtett kényelmet, de senki nem szeretné kipróbálni az új kihívásként jelentkező egészségügyi létesítmények szolgáltatásait.

Ma már az említett létesítmények egészségesnek mondható keveréke jelenti az általa irányított iroda megbízásait. Ezen megbízások keretein belül alkalma volt gyakorlatilag minden olyan korszerű technológia kipróbálására, amelyeknek alkalmazása ma már követelmény minden olyan mérnök számára, aki környezetét utódai számára meg kívánja őrizni.

György 2004-ben megházasodott, majd hamarosan két fiúgyermek gyarapította a családot.       

Lesz-e következő Pavlics gépészmérnök? Néhány év és kiderül.